Az egész napot otthon töltöttem, és egy bőröndbe behajigáltam egy heti ruhámat, mert fogalmam sem volt arról, hogy meddig lesz rám szükség otthon. A fotózásaimat lemondattam Maya-val, a menedzseremmel erre az időszakra, mert nem szeretnék a két kontinens között utazgatni. A lelkiismeretem is tisztább lesz, ha már végre Bells mellett leszek. Rég nem láttam már a barátaimat és a családomat, akik már rettenetesen hiányoznak. Az éjszaka szokatlanul jól aludtam, mint kiderült azért, mert Louis egy kis nyugtatót tett a teámba, amiért nagyon hálás vagyok neki, de megkértem, hogy többször ne tegyen ilyet, inkább vágjon be a hideg zuhany alá, és ott majd megnyugszom. A fiúk koncertjének a vége előtt fél órával elindultam a sofőrrel, Oscar-ral és felvettük a kis szupersztárokat, akik hatalmas show-t csináltak, majd felszálltunk a géppel, és útban voltunk Magyarország felé. Zayn mellett foglaltam helyet, amin nagyon csodálkoztak az utastársaim, mert mindenki azt vette volna természetesnek, ha Harry mellé ülök. Nekem jelenleg nagyobb szükségem van most egy barátra, mint egy pasira, és ezt Harry-vel is közöltem, persze nem ebben a formában, mert nagyon fontos nekem, és nem szeretném elveszíteni. A vártnál is jobban fogadta ezt az egészet, ami egy kicsit meglepett. Félek, hogy a csajok mit fognak szólni ahhoz, ha beállítok a One Direction-nel a kórházba, de biztosan megértik majd. Remélem. A fiúk nem hivatalosan vannak távol, így remélem, hogy nem fogjuk szembe találni magunkat egy sereg fotóssal, újságíróval, és rajongókkal, akik akadnak itt is szép számmal.
-Várod már, hogy újra lásd a barátaid?- Kérdezte Zayn kíváncsian.
-Igen, de nem ilyen körülmények között. – Válaszom mellé még vágtam egy fintort, ami nagyon tetszhetett neki, mert nevetésben tört ki.
Az út alatt nem beszéltem túl sokat, mert magoltam egy sorozatbeli szövegrészem. Ez két okból is jó időtöltés volt. 1.Tereltem a figyelmem, 2. Haladtam a megtanult szöveg mennyiségével. Hosszas utazás után végre leszállt a repülőgép. A reptérről egyenesen a korházba száguldottunk, ahol pár percembe került, míg kiderítettem, hogy Bells melyik kórteremben van.
-Második emelet, 50-es ajtó. – Érkezett a válasz a kedves vörös hajú, rendkívül pletykás recepcióstól.
-Köszönöm. – Hadartam, majd villámgyorsasággal bevágódtunk egy liftbe.
-Még egy órája sem vagyunk itt, és már idegesít, hogy nem értem, hogy mit mondanak az amberek. – Jegyezte meg Liam.
-Majd fordítok, szóval nyugi van. – Kacsintottam egyet, majd kinyílt a lift ajtó. Megérkeztünk. Kivágódtam a széthúzódó ajtók között, majd keresni kezdtem az 50-es számmal ellátott kórtermet. 48, 49, 50. A kórterem előtt nem láttam senkit, és a redőny is le volt húzva, így még esélyem sem volt arra, hogy felkészüljek egy kicsit, mielőtt benyitok. Az ajtó kilincsére tettem a kezem, de nem nyitottam ki, csak nézem az üres, fehér ajtót.
-Nem muszáj neked megtenned. – Tette Harry kezét a kézfejemre, ami megnyugtatott egy kicsit.
-De muszáj. – Mondtam, majd lenyomtam a kilincset.
A látványtól, ami fogadott, úgy éreztem, mint ha három úthenger keresztülment volna rajtam, ez után pedig jött a szívroham.
Bells a kórházi ágyában feküdt, és vidáman csacsogott, és nevetgélt Hannával.
-Ti meg mi a fészkes fenét csináltok?
-Lea, hát te mit keresel itt?? – Csodálkozott Bells. Hanna nagy szemeit rám, majd a mögöttem álló Harry-re és Niall-re szegezte. Pár másodpercnyi sokk után értetlenül nézett rám, majd egy „mit keresnek ezek itt” arccal tovább fürkészte a szupersztárokból álló kíséretem.
-Caitlin felhívott, hogy elütött egy autó, és élet-halál között vagy, én meg ide jöttem, mert úgy gondoltam, hogy most itt van rám a legnagyobb szükség.-Hadartam.
-Gyertek be nyugodtan. Invitálta be a fiúkat Bella, akik még mindig ott ácsorogtak a félig kinyitott ajtóban.
-Nem akarunk zavarni, inkább veszünk egy szenyát itt a büfében. – Mondta Niall szemlesütve, majd becsukta az ajtót. Egy kis idő után leesett, hogy nem fognak tudni szendvicset venni, mert nincs náluk fonton és dolláron kívül más pénznem. Utánuk rohantam, és a kezükbe nyomtam annyi pénzt, hogy akár egy étterembe is elmehettek volna mind az öten ebédelni. Amikor visszaértem a kórterembe, a csajok abbahagyták a nagy susmogást.
- Tudod Lea, valamit el kell mondanunk.– Közölte Hanna.
-Örülnék neki, hogy ha felvilágosítanátok, mert egy-két dolgot nem nagyon vágok.
-Meséld te. – Bökött Bell Hanna felé. – Imádom a ruhádat. - Kezdte.
-A ruhám az most nem lényeg! Ki vele, mi a fészkes fene folyik itt?
-Elmondok mindent, de itt és most esküt kell tenned, hogy miután megkaptad az információkat, elmész a srácokkal egy hotelba, és ottmaradtok. Ma miután kiengedtek, elmegyünk hozzátok, és mindent elmesélsz, azt is beleértve, hogy mit is keresnek itt pontosan a fiúk. Megígéred?
-Meg. – Vágtam rá morcosan, mivel az volt az eredeti tervem, hogy itt maradok egész éjjel.
-Várod már, hogy újra lásd a barátaid?- Kérdezte Zayn kíváncsian.
-Igen, de nem ilyen körülmények között. – Válaszom mellé még vágtam egy fintort, ami nagyon tetszhetett neki, mert nevetésben tört ki.
Az út alatt nem beszéltem túl sokat, mert magoltam egy sorozatbeli szövegrészem. Ez két okból is jó időtöltés volt. 1.Tereltem a figyelmem, 2. Haladtam a megtanult szöveg mennyiségével. Hosszas utazás után végre leszállt a repülőgép. A reptérről egyenesen a korházba száguldottunk, ahol pár percembe került, míg kiderítettem, hogy Bells melyik kórteremben van.
-Második emelet, 50-es ajtó. – Érkezett a válasz a kedves vörös hajú, rendkívül pletykás recepcióstól.
-Köszönöm. – Hadartam, majd villámgyorsasággal bevágódtunk egy liftbe.
-Még egy órája sem vagyunk itt, és már idegesít, hogy nem értem, hogy mit mondanak az amberek. – Jegyezte meg Liam.
-Majd fordítok, szóval nyugi van. – Kacsintottam egyet, majd kinyílt a lift ajtó. Megérkeztünk. Kivágódtam a széthúzódó ajtók között, majd keresni kezdtem az 50-es számmal ellátott kórtermet. 48, 49, 50. A kórterem előtt nem láttam senkit, és a redőny is le volt húzva, így még esélyem sem volt arra, hogy felkészüljek egy kicsit, mielőtt benyitok. Az ajtó kilincsére tettem a kezem, de nem nyitottam ki, csak nézem az üres, fehér ajtót.
-Nem muszáj neked megtenned. – Tette Harry kezét a kézfejemre, ami megnyugtatott egy kicsit.
-De muszáj. – Mondtam, majd lenyomtam a kilincset.
A látványtól, ami fogadott, úgy éreztem, mint ha három úthenger keresztülment volna rajtam, ez után pedig jött a szívroham.
Bells a kórházi ágyában feküdt, és vidáman csacsogott, és nevetgélt Hannával.
-Ti meg mi a fészkes fenét csináltok?
-Lea, hát te mit keresel itt?? – Csodálkozott Bells. Hanna nagy szemeit rám, majd a mögöttem álló Harry-re és Niall-re szegezte. Pár másodpercnyi sokk után értetlenül nézett rám, majd egy „mit keresnek ezek itt” arccal tovább fürkészte a szupersztárokból álló kíséretem.
-Caitlin felhívott, hogy elütött egy autó, és élet-halál között vagy, én meg ide jöttem, mert úgy gondoltam, hogy most itt van rám a legnagyobb szükség.-Hadartam.
-Gyertek be nyugodtan. Invitálta be a fiúkat Bella, akik még mindig ott ácsorogtak a félig kinyitott ajtóban.
-Nem akarunk zavarni, inkább veszünk egy szenyát itt a büfében. – Mondta Niall szemlesütve, majd becsukta az ajtót. Egy kis idő után leesett, hogy nem fognak tudni szendvicset venni, mert nincs náluk fonton és dolláron kívül más pénznem. Utánuk rohantam, és a kezükbe nyomtam annyi pénzt, hogy akár egy étterembe is elmehettek volna mind az öten ebédelni. Amikor visszaértem a kórterembe, a csajok abbahagyták a nagy susmogást.
- Tudod Lea, valamit el kell mondanunk.– Közölte Hanna.
-Örülnék neki, hogy ha felvilágosítanátok, mert egy-két dolgot nem nagyon vágok.
-Meséld te. – Bökött Bell Hanna felé. – Imádom a ruhádat. - Kezdte.
-A ruhám az most nem lényeg! Ki vele, mi a fészkes fene folyik itt?
-Elmondok mindent, de itt és most esküt kell tenned, hogy miután megkaptad az információkat, elmész a srácokkal egy hotelba, és ottmaradtok. Ma miután kiengedtek, elmegyünk hozzátok, és mindent elmesélsz, azt is beleértve, hogy mit is keresnek itt pontosan a fiúk. Megígéred?
-Meg. – Vágtam rá morcosan, mivel az volt az eredeti tervem, hogy itt maradok egész éjjel.
